Bejelentkezés

A népi kézműves alkotások vizuális megjelenésében - főleg amelyek még a természettel együttműködő, szerves paraszti társadalomban gyökereznek - több tartalmi réteget lehet elkülöníteni. A díszítő funkció mögött a jelképrendszeren keresztül jelen volt a szerves világképen alapuló üzenetközvetítés, vizuális kommunikáció. Ennek a vizuális kommunikációnak kultúra- és közösségmegtartó ereje volt.

 

A természettel, a tájjal és egymással együttműködésben élő közösségek életmódjába az iparosodás és a városok fejlődése jelentős változásokat hozott. Ennek következménye lett az is, hogy egyre kevesebben tudták “olvasni” azokat a vizuális jeleket, melyek korábban a közös világképet jelenítették meg a mindennapi használati tárgyakon és így erősítették a közösséget. Az értő “olvasók” és értő alkotók eltűnése a szimbólumok kiüresedéséhez, díszítő motívumokká egyszerűsödéséhez vezetett, így tűnt el egy olyan megtartó erő a mindennapjainkból, mely előtte a történelem során minden ismert kultúra része volt. A projekt során megvalósuló kutatás és tapasztalatcsere egyik fő kérdése, hogy meg lehet-e találni a vizuális kommunikációnak azt a rétegét, formáját, mely a szerves hagyományokban gyökerezik és szerepe lehet a mai kor mindennapjaiban?

Most élünk abban a korban, amikor eltávoznak azok az utolsó öregek, akik részesei voltak ennek a szerves hagyománynak. Ebben a kultúrában szinte nem létezett pusztán vizuális, vagy díszítő funkciót betöltő alkotás. Minden alkotás, mely gazdagon díszített volt, egyben használati tárgy is volt, gyakorlati funkcióval rendelkezett. Vizuális kommunikáció, esztétikum és funkció szerves egységet alkotott.