A probléma feltárás során megállapítottuk, hogy a következő feladatokat kell megoldanunk a hagyományos kézműves termékek továbbélése érdekében:
A hagyományos kézműves termékek újraértelmezésével meg kell kísérelnünk újrateremteni a vizuális kommunikációnak azt a rétegét, mely a mai korban betöltheti azt a kultúra- és közösség erősítő funkcióit, mely minden korábbi történelmi korban létezett.
- Olyan szervezeteket és szakembereket vonunk be az együttműködésbe, akik tisztában vannak a szerves népi műveltség jelentésrétegeivel és ismerik a kézműves szektor átfogó helyzetét.
- A műhelymunkák során a hagyományokra alapozva, a mai kornak megfelelő termékfejlesztési módszertan alapján haladva dolgozzuk fel a vizuális kommunikációban rejlő lehetőségeket, konkrét esettanulmányokon keresztül validáljuk használhatóságukat.
- Szakmai felelősöket alkalmazunk a projekt során mind a kézműves szektor, mind a kreatív ipar területéről, akik a 2 éves időszak alatt folyamatosan együtt dolgozva biztosítani tudják a hagyományok a modernitás összhangját.
- Az elkészülő kutatás és szakmai ajánlás széleskörű terjesztését biztosítja, hogy szakmai ernyőszervezetekkel dolgozunk együtt.