A népi kézművesség területével többféle intézménytípus és szervezet foglalkozik ma Magyarországon. Ezen intézmények, szervezetek a következők: csúcs-intézmény a Hagyományok Háza, mint az ágazattal foglalkozó minisztérium háttérintézménye.
Az intézmények sorába a közművelődési, közgyűjteményi, oktatási intézmények tartoznak. A szervezetek közé a civilszféra különböző megjelenéseit soroljuk: egyesületek, alapítványok, egyéb szervezetek pl. a LEADER szervezetek, itt tartjuk számon azokat az egyéni/társas vállalkozókat, egyéni alkotókat, akik a „köz” számára látogatható műhelyeket, galériákat hoztak létre és tartanak fenn, mintegy működő intézményként.
A fentebb említett 2013-ban készült kérdőíves felmérés a következő intézményi, szervezeti formákra, kategóriákra készült el és próbált információhoz jutni: népi kézműves civil szervezet, népi kézművességet oktató képző intézmény és szervezet, népi kézműves alkotóház, nyitottműhely, műhelygaléria, speciális népi kézműves gyűjtemény.
A beérkezett, ill. az internet felhasználásával szerzett és összegzett információk alapján 2013-as állapot szerint, a kategóriánkénti szervezeti megoszlás a következőket mutatja:
- népi kézműves civil szervezet: 81
- képző intézmény és szervezet: 17
- népi kézműves alkotóház: 33
- nyitottműhely: 173
- műhelygaléria: 61
- speciális népi kézműves gyűjtemény: 37
Ez összesen 402 népi kézművességgel foglalkozó intézményt, szervezetet jelent.
Területi elhelyezkedésüket vizsgálva az intézmények és szervezetek mennyiségi eltéréseket mutatnak. Az ország területén az elkészült kataszter alapján kimutatható, hogy a rögzített intézmények/szervezetek 214 településen helyezkednek el.
A kérdőíves felmérés kitér a szervezetek gazdasági, infrastrukturális és személyi nehézségeire is. A feldolgozott válaszokból kirajzolódó legjellemzőbb nehézségeket jól tükrözik a fentebb bemutatott SWOT analízis következtetései, miszerint a szektor jelentős anyagi és emberi erőforrás-hiánnyal küzd, valamint hiányoznak a korszerű menedzsment és marketing ismeretek, a közös vizuális megjelenítés stratégiája.
A szervezetek országos területi eloszlási adatai arra engednek következtetni, hogy azokban a megyékben, ahol évtizedek óta meghatározó szervezetek/intézmények/egyének irányítják a munkát, ott szélesebb intézményi és szervezeti hátteret tudtak maguk mögé sorakoztatni. Ezzel tudatosan építve, szélesítve az e területen folyó tevékenységet, jelentős értéket hozva létre, mind az alkotás terén, mind pedig annak tartalmi, szakmai hátterének feltárásában, rögzítésében, továbbfejlesztésében, oktatásában, vagyis továbbörökítésében.