VARIART KFT.
Alapító, működtető: Vargyasi Melinda
A cég székhelye Sepsiszentgyörgyön van, évekig magánvállalkozóként, otthonról dolgozott. 2010-ben bejegyezte a Variárt KFT, a frissen létrejött Inkubátor házban kapott székhelyet, rendelésre méretes szabóságot (alkalmi ruhák) működtetett, vásárokon népies ruhákkal jelentkezett.
2014-ben OKJ képzésre jelentkezett a Békéscsabai Kézi és gépi hímző sepsiszentgyörgyi kihelyezett képzésére. Erre a szakképesítésre építve végezte el Békéscsabán a játszóházvezetői, oktatói, majd viseletkészítői kurzusokat.
2014-ben a Guzsalyas Alapítvány felkérésére tartotta meg első szabó-varró tanfolyamát, az alapítvány székhelyén. Ezt követően több felkérést is kapott, Kézdivásárhelyen civil szerveződésű csoportot, Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Népiskolánál tanított három éven keresztül, kidolgozva a szakképzés módszertanát és akreditáltatva a bukaresti szakintézmények által.
Mára főként egyedi, kézi hímzésű modern viseletek varrásával foglalkozik, szakmai rendezvények előadója, hímzőkört, varrókört vezet, zsürizett alkotásai vannak a Hagyományok Háza által, kiállításokon vesz részt viseleteivel.
Termékei kötődése a népi kultúrához: a ruhák, ruhakiegészítők díszítése a magyar minta világból merítkezik, a hímzések kézzel készülnek.
Vizuális kommunikáció: az egyszerű vonalvezetésű ruhákhoz jól alkalmazza a diszkrét himzéseket, ruhái kényelmesek, a mai ízléskultúrába illeszkednek.
Kultúra és közösség erősítő funkciója: oktatói tevékenysége által népszerűsíti, a magyar hagyományos mintavilágot, oktatói tevékenysége közösségépítő, a kiállításra, eladásra szánt ruhák közül esetenként a tanítványait is bevonja az elkészítés folyamatába.
Termékek funkcionalitása a mai korban, igazodás a vásárlói követelményekhez: a szabásban, anyaghasználatban a mai kor igényeihez alkalmazkodik, vevőköre meghatározott, a középkorú, az ízlésében, stílusában kialakult középrétegből kerül ki.
Innovációs folyamatok, termékek (cégfejlesztésben, termékfejlesztésben): A cégfejlesztés folyamatában felismerte a tanulás, szakképzés fontosságát, folyamatosan képezi magát. Mindig új terméket próbálnak kínálni a vevőkörnek, formavilágában, anyaghasználatában követve a divatot. Oktatói tevékenységével bővítette a cég tevékenységi körét, az oktatási folyamatokban megszerzett visszajelzéseket beépíti az agyag- és mintahasználatba.
Marketing ismeretek és azok használata: Az Inkubátor házban részt vett management képzéseken. Termékeit a világhálón népszerűsíti: Facebook, Instagram, Pinterest. Elmondása szerint, mára már a nyomtatott reklámnak nincs értéke, vevőkörének 70-80%-a innen informálódik.
Erőssége: folyamatos részvétel a szakképzéseken, oktatói munkával szélesíti ismeretségi körét, tapasztalatait. Munkáit igényesség jellemzi. A termékelőállításban a rugalmasság, a kísérletezés szerepet kap, igazodva a piac igényeihez, de nem adva fel kötődését a népi kötődéshez sem.