Projektgazda: Életfa Kulturális Alapítvány
Projekt: A vizuális kultúra fejlesztés a társadalmi esélyegyenlőségért és felzárkózásért transznacionális együttműködéssel
Projekt sz.: EFOP-5.2.2-17-2017-00083
Helyszín: Csíkszentdomonkos, Tájház
Időpont: 2018. március 2-4.
Tárgy: Tanulmányút a székelyföldi népi kézművesség tájház formájának megtekintésére, vizuális kultúrájának tanulmányozására
A tanulmányút során meglátogattuk a csíkszentdomonkosi tájházat, ahol a székelyföldinépi kézművesség tájházi formáját tekintettük meg és ennek kapcsán a megjelenített vizuális kultúráját tanulmányoztuk. A tanulmányút előkészítő és bevezető alkalom volt a projekt alap célkitűzéseinek megvalósítására.
Vendéglátónk Majorchik Irén volt, aki saját erejéből vásárolta meg a gyűjteménynek helyet adó házat és építette fel az a régi tudást, hagyományos műveltséget megőrző központot, amely ma az erdélyi kenderfeldolgozás egyik bázisa.
Elmondása szerint hatvan dekagramm ipari kendermag termesztéssel kezdték a munkát. Mára már több rendezvényt, fesztivált valósítottak meg. A helyet szűkebb és tágabb környezetében ismerik, elismerik.
Irén néni elmondása szerint az idős csíkszentdomokosi asszonyok még jól emlékeznek arra, hogy hogyan kellett az ipari kendert termeszteni?
„Május volt a vetés ideje. Szent Annakor kellett nyűni a virágos kendert. Azt azután szárítani és áztatni kellett, hogy ne maradjon késő őszre, mert jött a magoskender időszaka. A virágos kender finom volt, különösen, ha jó sűrűn volt vetve. Amikor kivagdaltuk, olyan finom volt, akár a selyem. Arra nagyon vigyáztunk, hogy jó legyen az áztatás. Kévékbe kötöttük és csiptetőkarókkal jól lenyomtattuk a vízben. Egy hét után próbát vettünk, és ha jól kiázott, kiszedtük, kimostuk, és kert mellé állítva szárítottuk. A magos kender magját kicsépeltük. A feldolgozás a vagdalással kezdődött, utána fejekbe kötöttük, és kenyérsütés után még a kemencébe is betettük egy éjszakára, hogy jól kiszáradjon. Hajnalban fogtunk hozzá a tiloláshoz. Amikor kész volt a törés, akkor kezdődhetett a finomítás a gerebenelés. Ezt azután megfontuk és megszőttük vegyesen lennel, vegyesvászonnak hívtuk. A mezei munkák végeztével kezdődhetett a fonás. A kész fonalat mosókalákában mostuk ki. Böjti időig meg kellett ezzel lenni, mert akkor már jött a szövés: ágyneműt, derékalj- és párnahuzatot, törülközőket, törlőkendőket, alsóruhának való vásznat, mindent ebből szőttünk meg. Volt, aki festette, csíkos szőttest szőttek belőle, és ruhának (rokolyának) varrták meg. Tavaszig, amikor ismét kezdődött a mezei munka, készen voltunk mindennel.”
Miért éppen a kender?
„A székelyek gazdálkodásában hosszú évszázadokon keresztül igen jelentős szerepet töltött be a kender és a len – rostjából különböző textíliák készültek. Ha gyapjúszőttesből készültek a felsőruhák, kender- és lenvászonból varrták a testi ruházat egyes darabjait. Ezenkívül a lakás és a háztartás, valamint a gazdaság területén hasznosították sokrétűen a házilag előállított textíliákat. Ugyanakkor jelentős értéket képviselt az a sok kötél- és madzagfajta, amit a kenderfeldolgozás melléktermékeként elhulló részekből fontak, szőttek, sodortak. Hajdanában a kenderföldek a falu legjobb részében voltak. Értéküket az is jelzi, hogy a székely leány hozományba kapta a kenderföldet, annyit, amennyin megtermelhették a család szükségletére a kendert. Két-három családnak külön kenderáztató tava volt, de ha közösen használták, például egy tizes, akkor is igen megbecsülték. A feldolgozás elsősorban asszonyi munka volt, a férfiak dolga a kenderföld megművelése (szántás és trágyázás) volt. Legalább olyan fontos volt a ganézókaláka, mint az asszonyoknak a szapulás és kenderáztatás, a tavak felvigyázásában szintén a férfira hárult a főszerep. A kötélverés már férfimunka volt, és övék volt a feladat, hogy elkészítsék a szerszámokat, amelyeket, egy-két tartozékot kivéve, fából faragtak, még az osztovátát is.”
Az ipari kender termesztése ugyanakkor az egész Kárpát-medencében elterjedt volt, a világ kendertermesztésének a Kárpát-medence jelentős részét adta. A kender igazi univerzális növény, amelynek minden része hasznosítható. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet kulturális alapú gazdaságfejlesztés célzó Kárpát-medencei kenderprojektje során kilencven féle terméket azonosítottak be a ruházattól az élelmiszeren és kozmetikumokon át egészen az építőiparig.
Olyan növényről van szó, amely a Kárpát-medencében bárhol gazdaságosan termeszthető, amely feldolgozásának tudása, kultúrája ma még élő hagyomány, de amely jelenleg nem tudja betölteni az őt megillető helyet.
Tanulmányutunk során megállapítottuk, hogy a hagyományos kultúra olyan erőforrás, amely a helyi természeti- és társadalmi adottságokra épül, az adott tájegység lehetőségeit tárja fel.
A hagyomány ismerete a helyi emberek kultúrájának szerves része. Ez az az erőforrás, amelyre építeni lehet.
Mára azonban ezen erőforrások korszerű hasznosításának lehetősége meggyengült, a hagyomány nem az értékmegújításra, hanem a megőrzésre fókuszál. Így bár identitás megőrző szerepe kétségtelen, de kevésbé tudja betölteni életminőségjavító szerepét. Kutatásunk azon lehetőségek feltárására koncentrál, amelyek az identitás megőrzése mellett a mai kor igényeit is ki tudják elégíteni.
Ezért projekt munkánk során meg kívánjuk ismerni azokat az értékeket, amelyekre építeni lehet, amelyekből el lehet indulni. Ugyanakkor keressük a korszerű, XXI. századi megvalósulási formákat is, hiszen azt tapasztaljuk, hogy erőteljes kulturális- és gazdasági megújulás ott tud megtörténni, ahol a hagyomány értékteremtő alapjából kiindulva a mai kor kihívásaira tudunk válaszokat adni.