Bejelentkezés

Projektgazda: Életfa Kulturális Alapítvány

Projekt: A vizuális kultúra fejlesztés a társadalmi esélyegyenlőségért és felzárkózásért transznacionális együttműködéssel

Projekt sz.: EFOP-5.2.2-17-2017-00083

Tárgy: Kézműves használati tárgyak vizuális megjelenítésének lehetőségei

A tanulmányút rövid összefoglalója

A tanulmányút során Harangozó Imre bemutatta az újkígyósi székhelyű népművészeti kiállítást, ahol eredeti erdélyi csángó és egyéb tájegységhez tartozó népművészeti tárgyak vizuális megjelenését vizsgálták a jelenlévő szakértők.

Második helyszínként a résztvevők meglátogatták Plesovszki Klára keramikus műhelyét, aki népművészeti ihletésű iparművészeti használati tárgyakat készít.

A tanulmányút során tapasztaltak alapján megállapítottuk, hogy a hagyományos kulturális értékek megmaradását segítő és a termékelőállítókat összefogó szervezetek alig rendelkeznek az innovációhoz és korszerű vizuális megjelenítést segítő ismeretekkel. Szerepük sok esetben arra korlátozódik, hogy pályázati források bevonásával és rendezvények szervezésével igyekeznek lehetőségeket teremteni tagjaik számára. Az évtizedek óta zajló tendenciákból látható, hogy ez nem elegendő a fenntarthatósághoz.

Ebből a folyamatból kilépés lehet a népi iparművészeti termékek előállítása, amely formakultúra már jobban alkalmazkodik a jelen igényeihez, de itt is hiányzik a kultúraközvetítő tárgy tudatos felépítése. 

Projektgazda: Életfa Kulturális Alapítvány

Projekt: A vizuális kultúra fejlesztés a társadalmi esélyegyenlőségért és felzárkózásért transznacionális együttműködéssel

Projekt sz.: EFOP-5.2.2-17-2017-00083

Helyszín: Csíkszentdomonkos, Tájház

Időpont: 2018. március 2-4.

Tárgy: Tanulmányút a székelyföldi népi kézművesség tájház formájának megtekintésére, vizuális kultúrájának tanulmányozására

 

A tanulmányút során meglátogattuk a csíkszentdomonkosi tájházat, ahol a székelyföldinépi kézművesség tájházi formáját tekintettük meg és ennek kapcsán a megjelenített vizuális kultúráját tanulmányoztuk. A tanulmányút előkészítő és bevezető alkalom volt a projekt alap célkitűzéseinek megvalósítására.

Vendéglátónk Majorchik Irén volt, aki saját erejéből vásárolta meg a gyűjteménynek helyet adó házat és építette fel az a régi tudást, hagyományos műveltséget megőrző központot, amely ma az erdélyi kenderfeldolgozás egyik bázisa.

Elmondása szerint hatvan dekagramm ipari kendermag termesztéssel kezdték a munkát. Mára már több rendezvényt, fesztivált valósítottak meg. A helyet szűkebb és tágabb környezetében ismerik, elismerik.

Irén néni elmondása szerint az idős csíkszentdomokosi asszonyok még jól emlékeznek arra, hogy hogyan kellett az ipari kendert termeszteni?

„Május volt a vetés ideje. Szent Annakor kellett nyűni a virágos kendert. Azt azután szárítani és áztatni kellett, hogy ne maradjon késő őszre, mert jött a magoskender időszaka. A virágos kender finom volt, különösen, ha jó sűrűn volt vetve. Amikor kivagdaltuk, olyan finom volt, akár a selyem. Arra nagyon vigyáztunk, hogy jó legyen az áztatás. Kévékbe kötöttük és csiptetőkarókkal jól lenyomtattuk a vízben. Egy hét után próbát vettünk, és ha jól kiázott, kiszedtük, kimostuk, és kert mellé állítva szárítottuk. A magos kender magját kicsépeltük. A feldolgozás a vagdalással kezdő­dött, utána fejekbe kötöttük, és kenyérsütés után még a kemencébe is betettük egy éjszakára, hogy jól kiszáradjon. Hajnalban fogtunk hozzá a tiloláshoz. Amikor kész volt a törés, akkor kezdődhetett a finomítás a gerebenelés. Ezt azután megfontuk és megszőttük vegyesen lennel, vegyesvászonnak hívtuk. A mezei munkák végeztével kezdődhetett a fonás. A kész fonalat mosókalákában mostuk ki. Böjti időig meg kellett ezzel lenni, mert akkor már jött a szövés: ágyneműt, derékalj- és párnahuzatot, törülközőket, törlőkendőket, alsóruhának való vásznat, mindent ebből szőttünk meg. Volt, aki festette, csíkos szőttest szőttek belőle, és ruhának (rokolyának) varrták meg. Tavaszig, amikor ismét kezdődött a mezei munka, készen voltunk mindennel.”

Miért éppen a kender?

„A székelyek gazdálkodásában hosszú évszázadokon keresztül igen jelentős szerepet töltött be a kender és a len – rostjából különböző textíliák készültek. Ha gyapjúszőttesből készültek a felsőruhák, kender- és lenvászonból varrták a testi ruházat egyes darabjait. Ezenkívül a lakás és a háztartás, valamint a gazdaság területén hasznosították sokrétűen a házilag előállított textíliákat. Ugyanakkor jelentős értéket képviselt az a sok kötél- és madzagfajta, amit a kenderfeldolgozás melléktermékeként elhulló részekből fontak, szőttek, sodortak. Hajdanában a kenderföldek a falu legjobb részében voltak. Értéküket az is jelzi, hogy a székely leány hozományba kapta a kenderföldet, annyit, amennyin megtermelhették a család szükségletére a kendert. Két-három családnak külön kenderáztató tava volt, de ha közösen használták, például egy tizes, akkor is igen megbecsülték. A feldolgozás elsősorban asszonyi munka volt, a férfiak dolga a kenderföld megművelése (szántás és trágyázás) volt. Legalább olyan fontos volt a ganézókaláka, mint az asszonyoknak a szapulás és kenderáztatás, a tavak felvigyázásában szintén a férfira hárult a főszerep. A kötélverés már férfimunka volt, és övék volt a feladat, hogy elkészítsék a szerszámokat, amelyeket, egy-két tartozékot kivéve, fából faragtak, még az osztovátát is.”

Az ipari kender termesztése ugyanakkor az egész Kárpát-medencében elterjedt volt, a világ kendertermesztésének a Kárpát-medence jelentős részét adta. A kender igazi univerzális növény, amelynek minden része hasznosítható. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet kulturális alapú gazdaságfejlesztés célzó Kárpát-medencei kenderprojektje során kilencven féle terméket azonosítottak be a ruházattól az élelmiszeren és kozmetikumokon át egészen az építőiparig.

Olyan növényről van szó, amely a Kárpát-medencében bárhol gazdaságosan termeszthető, amely feldolgozásának tudása, kultúrája ma még élő hagyomány, de amely jelenleg nem tudja betölteni az őt megillető helyet.

Tanulmányutunk során megállapítottuk, hogy a hagyományos kultúra olyan erőforrás, amely a helyi természeti- és társadalmi adottságokra épül, az adott tájegység lehetőségeit tárja fel.

A hagyomány ismerete a helyi emberek kultúrájának szerves része. Ez az az erőforrás, amelyre építeni lehet.

Mára azonban ezen erőforrások korszerű hasznosításának lehetősége meggyengült, a hagyomány nem az értékmegújításra, hanem a megőrzésre fókuszál. Így bár identitás megőrző szerepe kétségtelen, de kevésbé tudja betölteni életminőségjavító szerepét. Kutatásunk azon lehetőségek feltárására koncentrál, amelyek az identitás megőrzése mellett a mai kor igényeit is ki tudják elégíteni.

Ezért projekt munkánk során meg kívánjuk ismerni azokat az értékeket, amelyekre építeni lehet, amelyekből el lehet indulni. Ugyanakkor keressük a korszerű, XXI. századi megvalósulási formákat is, hiszen azt tapasztaljuk, hogy erőteljes kulturális- és gazdasági megújulás ott tud megtörténni, ahol a hagyomány értékteremtő alapjából kiindulva a mai kor kihívásaira tudunk válaszokat adni. 

Alkategóriák